ERDÉLY-SZÉKELYEK-SZÉKELY ÍZEK RECEPTEK-SZÉKELY VICCEK-MAGYARORSZÁG MA

ERDÉLY-SZÉKELYEK-RÁKOS DAGANAT MEGELŐZÉS-MAGYARORSZÁG MA

  Kedvenc SZÉKELY íróim:

Színi Lajos(LAJI-BÁ)

 LAJI BÁ’ (SZINI LAJOS): KÜSDEG NYÜSZKÖLÉSEK

"Csak azétt, hogy jobb szüvvel megvegyék irom eherré, hogy a pénz, a mi a könyiből bégyül, a gyergyói Árvaházé leszen, akibe a zelesett székej hősök gyermekejit nevelik fel" írta kötete előszavában a székely Szini Lajos.

Akkor már javában dúlt az (első) világháború, mikor a gyergyói havasok lábától felkerekedett ez a könyv, hogy ijesztő ellentét-képpen fényt és derűt, humort és jóságot, fenyőillatot árasszon maga körül, és ha pillanatra is, vigasztalást nyújtson, legalább múló feledést adjon a romokon síró és a jövendőtől remegő embereknek. Afféle jótékony székely mesemondás volt, amellyel a világot és önmagát áltatta Szini Lajos. Emlékszem, egymás kezéből kapkodták az emberek, hogy végre részük legyen az önkéntelen felkacagásban...

                                                                NYIRŐ JÓZSEF

Szini Lajos (Laji bá’) Gyergyószárhegyen született 1891 július 2-án, ott is temették el 1933 júniusában. Tájnyelven írt elbeszéléseiben a székely ember páratlanul érdekes észjárásának állít maradandó és humoros emléket.

ISBN 978-973-88294-1-1

A kötet az alábbi kiadások alapján készült:

Laji bá’: Nyüszkölés a feredőn s a nagy viz martyán, II. kiadás, Gyergyószentmiklós, 1937.

Laji bá’: Az őzolló s más küsdeg nyüszkölések, Gyergyószent- miklós, 1926.

Feredői levelek

1.
Minekutánna a tekéntetes Szerkesztő urnak megi-gyirtem vót, hogy ha elmenyek a feredőbe, hát oztán onnót vajeccer irok es, elig szállottam bé a Remén’be, minnyá leülék a székre, oztán irni kezdék.
Hála Istennek megvónék, mán amennyire lehet, met a lábajim erőst nyilaldoznak, menni es elig tudok. Azt kérte vót a tekéntetes ur, mikor Szentmiklóson találkozánk, hogy mitől fájnak a lábajim? Hát ezt mán én se tudom egészen biztoson, met az ejisze abból kerekedett, hogy Szentgyörgy nap után való második éjjel erőst esett a zesső, oztán a víz béfojt a ház tetejin, s eppeg a zén ágyamba fojt, oztán met nem vót más fejérem, hát abba kellett, hogy hájjak; ejisze akkor hültek meg a lábajim. Ojan nyilallások mennek a farcsokamtól lefelé, hogy menni es csak akkor tudok, ha süt a nap. Elig két napja érkeztem meg a feredőre, s minnyá ágyba kerekettem, met itt furt ess a záldás. Ma es csak erőltetem magamot a fennülésbe, de esment lefeküszök, csak eppeg ezt a küs levelkét irjam meg. Hogy vagyon becsüs csalárgya a tekéntetes urnak? A zételen nem vót-e tüz?
Azt hallám egy szemiklósi embertől, hogy a tekéntetes ur es betegeskedik. Elig hivém el, de mán nem es csuda, ‘sze’ furt ess a zesső. Hát még csak azt akarom megirni, hogy ha a tekéntetes ur béjőne a feredőbe, hát nehogy a Közrezen jőjön bé, met ott akkora kövek vannak, mind a gyitraji harang, s a szeker ugy essze-vissza rájza a zembert, hogy elig tud réta ülni. Münköt es hánya-vete, penyét mü kasos szekeren jövénk bé. Mán tekéntettel a betegekre, egy küssé kijavithatnák ezt a zutat, met a’ mán méges szégyen, hogy két falu ijen döcögős uton mennyen bé a feredőbe. Azétt valahogy méges béereszkettünk a lűtőn, de a Vak Péter házánál ugy megfutamodánk eccerre, hogy a szekerrud egy miccre esszetörött, s elig tuttuk egy kötőfékkel esszebogozni. Most én a Remén’be vagyok Están sógorral, met még szobát nem kapánk, ojan erőst derágák azok. Están most es szobát keres, de nem hiszem, hogy kapna, met én ugyse adok a feredőidénre egy szobáétt tiz forinnál többet, inkább menyek a Tanácsházba, ott ingyen es adnak szobát. Még irnék, csak azétt nem irok met a pincér hojza a zebédet, oztán meghűl, ha hamar meg nem eszem. Ha Están kap szobát, akkor esment irok.

2.

Minekutánna látám, hogy becses ujságjába elébb küdött levelkémet kinyomatá, hát irok nehán sort, hogy a tekéntetes ur es tuggyon valamit a feredőről, oztán azok es tuggyanak, akik a zujságját olvajsák. Hálá Istennek Están es kapa szobát ahajt a Diszkapu mellett, de a zasszonság, akiktől ki akarta venni, hónapjára husz pengő forintot követele érte. Hát mondám, a kuráétt mán elszámolom azt a husz pengőt, egye meg a fenye, s ecceribe ki es fizetém neki, de elig tudék odavánszorogni a Remén’ből, ugy nyilallottak a lábajim.
– Mán e’ nem jó – mondám Estánnak – met ha még a feredőbe es igy fáj a lábam, akkor inkább haza menyek.
– Várjon kijed – mondá Están – met a’ nem jöhet meg magától, még ferenni es kell.
– Há’ hol fereggyem? – kérdezém.
– Há’ a lábba – mondá Están.
– Mibe? – csudálkozám.
– A lábba – erősköde.
– Hát a’ mijen – fojtatám.
– Az ojan – magyarázá Están – hogy kijed elmenyen a bálházba, oztán ott veszen jegyet, oztán aval elmenyen a lábferedőbe, s ott belékucorodik a ziszabba.
– Bánnya a súj – mondám – hát gyere sógor, ejisze kejzük még ma meg a feredést.
Erre el es eregelénk a bálházba, s ott bényitánk egy szobába. Hát ott egy almáriom forma mozsikáló mesterség vót, oztán egy fájin küsajszon a zujjait billegtette réta, s hezza csárogott.
– Netene! – döfém meg Estánt – ‘sze’ ijen nekünk es vagyon honn, s csak mennyek haza, meg es poróbálom, hátha az es szól, ha billegetem a zujjaimmal.
– A’ meglehet – felelé – hogy es nem vevé ennekelőtte eszre, be jól eltőtöttük vóna vele a züdőt; hanem ejisze kérjünk mán jegyet ettől.
– Aggyon sza jegyet a lábba – mondám a küsajszonnak.
A se szó, se beszéd, tovébb mozsikála.
– Ájjon sza meg – mondám – há’ mán ha jegyet nem ad, hujza el legalább a zén nótámot.
Erre a küsajszon erőst elveresede, s nem csármált.
– Há’ mejik a maga nótája? – kérdezé finnyáson.
– Várjon egy küssé – mondám – minnyát elfujjuk.
Aval leülénk a zalmáriom elejibe, egyet huzánk a zévegből, oztán Estánnal ketten elkeztük funi, hogy aszongya:

Bánat, bánat, csukros bánat,
Métt raktál szüvemre várat?
Métt nem raktad ojan helyre,
Honnót madar se jő erre?

Itt esment huzánk a zévegből, oztán futtuk tovébb:

Azét raktam oda várat,
Hogy magad es megpróbájjad,
Mijen a szübéli bánat.

A küsajszon erre erőst jóézüen kacagott, s aszonta, kejzük előről. Mü el es keztük, de második sorig se mentünk, egy rendér jöve a szobába.
– Mi’ csinálnak kijetek itt? – kérdé.
– Há nem lássa? – felelé Están – énekelénk.
– Kövejsenek – kockáztatá meg.
– A lábba? – töpém a cipejire.
– Semmi elejibevetés – mérgelőde – egy-kettő jöjjenek, mennyünk a zirodába.
– Eppeg oda akaránk menni – mondám – met jegyet vátunk a lábba.
Evel megindulánk, de én hátra maradék, oztán veték egyet a szememmel a küsajszonnak.
Ő es vissza kacsintott ejisze, met erőst kacaga.
No bémenénk ennekutánna a zirodába. Elől ment a rendér, s valamit suttogott egy szakállas ur filibe. A szakállas erre hezzánk fordult, oztán aszonta:
– Hogy hijják kijeteket?
Estánt megdöfém, s ő ki es monta nagybátoron:
– A zén nevem Kecskés Están, s ez a komám ehet Siró Laji, egyébként métt kérdi?
– Azétt – felelé – hogy mit kerestek kijetek a zongora szobába?
– Mija fenye? – montam – nem es tuttuk, hogy a’ mijen szoba, met mü jegyet akaránk venni a lábba, oztán hogy oda kerülénk, hát a mozsikáló küsajszon erőst ellágyitta, s ahajt énekelénk neki egy székej nótát.
– Há’ magok ferenni akartak? – kérdé a szakállas ur.
– Met nem? – felelém – ferenni hát, még penyét a lábba.
– Oztán meddig marannak a feredőn? – faggata tovébb.
– Ameddig jól esik – fojtatám – vaj nyóc-kilenc hétig.
– Ja, ja – dünnyöge a szakállas – akkor kijetek kurta-skát es kell, hogy fizejsenek.
– Hát a’ mi a rossznyavaja – szóla közbe Están.
– A kurta-ska az kurta-ska – felelé a szakállas – másodosztájju családfő öt meg öt, a’ tiz. Fizejsen sze tiz koronát.
– Mán én nem értem a dógot – szólalék meg – de a’ mán méges szégyen, hogy a zur másodosztájba hejjeztet münköt; mán én elsőn vónék, meginstálom a zurt, s ejisze Están es.
A sógor es hejjesele.
– Nincs baj – veté közbe a szakállas ur – első osztájon hét meg hét a’ tizennégy. Kijed es fizejsen tizennégy koronát, esment Están sógora es.
Én teketórijázék még nehán percig, nem es akarék fizetni, ‘sze‘ azt se tuttam, métt fizejsek, hát eccerre csak csergetni kezd valami láda a falon. Erre a szakállas ur látom, hogy felszökik a székről, odafut s egy likas karikát, hogy leakaszt egy szegről s a filihez dugja, kijabálni kezd:
– Haló... ó hal...
– Ejisze valakije meghót – sugám Estánnak – jobb leszen, ha menyünk.
Indulánk es kifelé, de a rendér megakaszta. Én megdöfém, de mégse ereszte. Mig ehejt nyüszkölénk, a szakállas es elhallgatott, s letevé a likas karikát.
– Áhá, barátim! – fordula hejzánk – kijetek, mig én telefonyálék, meg akarának szökni!
– Mán meginstálom a zurt – mondám – mü becsülletes emberek vónánk, hanem hallók, hogy miket kijabált a küs ládikóba, hát azt hittük, valakije meghót, s nem akarók ahajt kesergetni.
Erre a szakállas ur kacagni kezde, rossz szüvü ember lehet.
– Nincs baj no – felelé – hát csak le kell fizetni a 14-14 koronát, oztán nincs baj.
– Hát azt mire? – kérdém.
– Hét korona gyógy, esment hét korona zenedij – felelé.
Sógort megdöfém s morrogni kezdtünk, de azétt kifizettük a küs pénzt, s még egy jegyet es vettem három koronával a lábba, de csak hónap feredek meg. Akkor oztán megirom, hogy mijen vót.

3.

Hát hogy essze ne vesziccsem a dógot, másnap a három koronás bilétával el es menénk sógorral a lábba. Ahajt erőst sokan vótak, s a feredős ur aszonta, hogy várjanak kijetek. Mü váránk es nehán percet, hát eccerre csak egy ajtó ahajt csára kinyílik, oztán azon egy igen termetes küsajszon jöve ki, s ugy teve, mind a mozdon a szemiklósi felülőháznál, erőst fútata.
– Ejisze odabé elfáratt – mondám Estánnak.
– Tuggya a faranc – felelé – azt se tudom mi van odabé.
– Hát jere, néjzük sze meg! – hejjesbittém.
Bé es menénk, hát ahajt a küs szobába két feredő kád es vót; egy fából, esment egy peléből. A fakádba penyét tisztán-tiszta sár vót.
– Most mán nem csudálom, métt izzatt ugy meg a za küsajszon – szólalék meg – met annyi mocskot mig levájt a testyiről, meg es izzadhatott.
– A’ nem mocsok – igazitta ki a feredős ur – met a mór.
– Mán azt mongya a zapjának – felelém – ‘sze’ Mór az ember, e’ penyét tiszta sár.
– De ez es mór – bizongatá.
– Mán akarmi, de mocskosnak elég mocskos, ejisze cigán mór – tóttam hezza.
A feredős ur, mire ezt kimondám, el es futott a káddal, s ahajt a feredő végibe egy gödörbe borittá. Ejisze mór es beléesett, met mikor visszafuta a káddal, abba tiszta száraz sár vót, egyeb semmi. Ahajt ezt es a csap alá taszittá s kezte ereszteni a vizt reja, amitől a főd erőst füstöle.
– Ájjon sza meg – kiátám – ‘sze’ a kád ódalába valami hegyes vagyon.
Bé es facsarintá egy miccre a csapot, s aszonta, hogy a’ szeg, s evel kapá magát, vett egy borvizes éveget, s aval a szeget beléveré a kádba, oztán esment kezte a vizet reja ereszteni, s közbe-közbe egy hegyest duga a kádba.
– Hát a’ mi? – kérdém.
– A’ Celbiusz – felelé.
– A’ ki? – mérgelődém – tá’ az es ember?
– A’ hőmérő – tanyitta – s azétt dugogatom ki s bé, hogy lám, hán Celbiusz legyen a viz?
– Méges huncut a német – fojtatám – met erőst paraktikáson csinájja még ezt es.
– Hohoho! – kezde bőgni a feredős ur, s hezzám futa – el es felejtém kijettől kérni a zorvosi rendelést.
– Ne teréfázzon – mondám – hát ugyanbizon miféle rendelés kell kijednek, ‘sze’ anélkül es tuggya mán a móggyát.
– Igen, igen – beszéle – de nem tudom, hogy kijednek mijen meleg vízre vagyon szüksége, s oztán nem es lehet itt másképp ferenni, csak rendelésre.
– Itt a biléta – kiátám – ezétt három koronát fizettem, s én ferenni akarok.
– Mán a’ nem leszen tes’vér – bőcsköde – hejába es nyüszkölünk, mig kijed nem hoz rendelvént, addig itt nem feredik.
– Jere, Están – fordulék evel a sógorhoz – mennyünk a zirodába s kérjük sze vissza a három koronát.
Aval elindulánk; hát elig lépünk tizet, eszreveszem, hogy ahajt egy nagy ketrecbe négy ember verekedik s erőst kijabál.
– Fordujjunk sza hejzok – mondám a sógornak – hadd lám, mi’ csinálnak?
Oda es menénk a ketrechez, hát abba két ember, egy küs gyermek s egy küsajszon lapátokkal laptázott, s ijeneket kijabáltak a bolondok:
– Pelé, rebi, esment, hogy fitting.
Eccer a küsajszon es hezzavágott a loptához, s akkor egy ur futni kezde, s aszonta, hogy aszongya: szőrti.
Mán a fenye tutta, hogy miket csármáltak ott essze-vissza, én, az igaz, nem. Ejisze farancijául monták. Annyit méges eszrevettem, hogy a zegyik ur erőst csal, met örökké fére ütte a loptát.
– Mán ezek erőst csalnak – döfém meg Estánt – s nem es csuda, met farancijául beszéllenek, aztot lájikus létemre es látom, s ne es néjzük tovébb, met még elhiszik magokat, jobb, ha lefelé menyünk a Remén’ előtt.
Están hejjesbitte, minekutánna töpém egyet a dorót ketrecre, oztán elindulánk a lűtőn le. Mikor a Remén’ elejibe értünk, eppeg akkor curukkola ki egy bemzi a gángból, oztán berrgetni kezde s egy miccre béfuta a lűtőn.
Egy katonasapkás urtol aki, a Remén’ előtt vót, kérdeztem es, hogy ki üle a bemzibe, s aszonta, hogy egyik egy herceg vót. Ejisze ez es hazudott, met eszrevevém, hogy még két bemzi van a gángba, s a zegyik erőst büdösitte.
Fenye portéka, s mán én semmiét se ülnék belé, met még ahajt elvetne.

(Jedzet. Hajjon csudát a tekéntetes ur, a tennap, amig ebédelénk, a kalapunkot, a zenyimet, esment a Zestánét, valaki ellopta a fogasról, s két rusnyát tett hejjibe, amijent a tótok viselnek. Most ezekbe kell járjunk, mig haza menyünk, de szégyejjük es e’ mián magunkot. Hát ijenyek történnek itt.)

 

 

   HOSSZU ZOLTÁN( DANI- BÁ)

Ha azt nézzük, hol és mikor kezdődik a székely ember autentikus megjelenítése a magyar színpadokon, akkor Hosszu Zoltán Dani bájánál kell keresgélnünk. Merthogy sokan népieskedtek Dani bá előtt és után is a székelyekkel– viszont csak keveseknek adatott meg, hogy erőltetettség nélkül tudják visszaadni ezt csavaros észjárást. Ugyanúgy, mint ma Berecz András figurái, Hosszu Zoltán Dani bája hús-vér ember, aki a guzsalyosban humoros vagy pajzán történeteivel jókedvre deríti az embereket.

Dr. Hosszú Zoltán a sepsiszéki Kálnokon született 1897-ben, majd Szegeden szerzett jogi doktorátust. Ezután színészi pályára lépett, 1926-ban a Nemzeti Színház tagja lett. Számos filmben játszott kitörő sikerrel, de legmaradandóbbat a Dani bá néven elhíresült, mesélő székely bácsi alakjával alkotta. A második világháború alatt a Frontszínházzal a hadszínteret járja Ukrajnában, ahol 1944-ben állítólag eltűnik. Sokan úgy tudják, hogy a háború után álnéven bujkált a kommunisták elől és ismeretlen helyen, idegen név alatt lett eltemetve.

ISBN 978-973-88294-0-4

Részlet

Kúrtérozott divat amitőlsőbb megijedék, de osztán méges csak elejit vevém.

Suj edd meg divattyát! Ki hitte vóna, hogy vénségemre még nekem es bajom lesz vélle?!
Szen idestova mán éppen harmincötödik esztendőt tapodom evel a nyomoru fehérnéppel. Kapáláskor lépünk harminchatodik esztendejibe a házasságunknak. S ebbe a keserves harmincöt esztendőbe – akár hiszik, akár nem – a divatot még csak hirből sem esmertük. Nem biza lelkem. Sem gúnyánkba, sem házunkba, sem ételünkbe, sem italunkba, még csak a gondolattyának a magját sem soha!
S egésség dólgába es meg valánk hálistennek örökkétig. Nem mondom, kerepelni kerepelt az asszon eleget s zakatolt az előtt es. De azt az eggyet meg kell adni, hogy fájtatni sohasem fájtatta semmi testi táját. Világéletibe furt egésséges vót s úgy terjengett furtonoson a testülettye, mindha makkon hízott vóna.
Most múlt vasárnap es tizenkét órakkor még az égvilágon semmi baja sem vót. Nyuguttan megette a délebédet s vaj két csipor hidegvizet es bényomott utánna.
S met hallgassák meg, – bévallani es szégyellem, de ha megesett, mi a sujt csinájjon az ember? – délután úgy három óra táján, nagy meglepetéssel s kénos fájdalmakkal, egésszen tiszta váratlanul, eccerre csak... rejajött a dívat az asszonra.
Aval kezdődött, hogy délebéd után letelepedett mellém a kanapéra s én illogatám s ő beszélgetgetett, mindt ahogy átajjába szokás.
Eccer csak, ahogy a szovait ügyelem, hát látom lelkem, hogy felüti a fejit az asszon... s nyelint vaj kettőt... s feláll... s kimenyen... s béjő s esment kimenyen.
– Hinnye – gondolám magamba – netene!! Vajon mi lelé?!
Amikor osztán esment béjött vóna s esment kimenyen, ... hát én akkor mán minnyát gondoltam, hogy rejajött valami a fehérnépre. Akarom mondani, az asszonnak a természettyire.
– Abbiza – gondolám – meglehet no! Meglehet.
De a suj hitte vóna-e, lelkem, hogy éppen a divat jött reja az asszonra ijen ecceribe. Világos nappal, délután fél három órakkor.
Elig térek magamhoz a nagy csudálkozástól, s hát esment csitorog az ajtó s bébillen esment a fehérnép.
Fordul vaj kettőt maga körül s vaj kettőt körüllem s hát látom, hogy odalebeg nagybegyesen a sifonerhez s eléveszi a fekete parkét kurtiját s fel a fejrevaló ruhát s a szája szegit végigdörgöli a hüvejkivel s nagy bátortalanul szembe álla velem:
– Lelkem Dani – aszongya – én menyek.
– Méssz-e? – mondom.
– Menyek – aszongya.
– Hát eriggy – mondom.
– S nem es kérded – aszongya –, vajon hova menyek?
– Nem biz én – mondom –, mi a sujt kérdeném? Odaméssz – mondom –, ahova neked jóll esik – mondom. – Töllünk mán eltőt az az üdő – mondom –, hogy számbavegyük az eltávalodást.
– Nohát – aszongya – én, ha nem kérded es megmondom, – aszongya – hogy hova menyek, met nem akarom, hogy osztán veszekedés legyen belőlle. – (No hajjanak ide, ő monta nekem.) – Elmenyek – aszongya – s levágatom!
– Levágatod-e? – mondom.
– Le biz én – aszongya – levágatom!
– Hát vágasd le – mondom.
– S nem es kérded – aszongya –, hogy mit akarok levágatni?
– A te bajod – mondom – minek kérdeném? Hiszen – mondom –, ha te eccer a fejedbe vetted, akkor mán én úgyes hejába jártatom a szájamot – mondom – s hejába beszélek. Eriggy s menny el s vágasd le – mondom.
– No – aszongya – hát én, ha nem kérded es megmondom – aszongya –, met nem akarom, hogy osztán veszekeggy (ő monta nekem). Tudd meg – aszongya –, hogy a hajamot akarom levágatni!
– A hajodat-e? – mondom.
– A hajamot – aszongya.
Ebből a szovából minnyát észrevettem, hogy a divat jött reja az asszonra. Délután fél három órakkor.
Mán pedig azt magik es tuggyák úgye, hogy ha eccer a fehérnép a fejibe veszen valamit, azt férfijúember legfejjebb csak úgy tuggya megakadájozni, ha láccólagoson belényuguszik, s még biztatgassa es, hogy eriggy s tedd úgy, met én es úgy akarom!
Hát én biza lelkem átal es kapám a szót hirtelennyibe s aszontam neki, hogy:
-Lelkem Ráki – mondom. – Eriggy s menny el s vágasd le, – mondom. – Én belényuguszom jószüvel, csak éppen azt az egyetlenegyet teszem hezza – mondom –, hogy ha te ide ebbe a házba visszajőssz kopacon – mondom, – ... hát én akkor, abba a hejbe, ahogy téged meglátlak – mondom –, ereszteni kezdem a szakállamot s a bajusszomot – mondom –, s mihelyt annyira nevekedik... tisztacsupa veres pántikával béfonom, a bajusszomot háromáguzslag jobbról, háromáguzslag barróll... s a szakállamból egy kontyot rittyentek a közepibe – mondom –, s osztán akkor szembeállunk egyikamásikával s a következmények majd csak eldőtik, hogy mijiknek telik nagyobb gyönyörüsége a másik divattyába – mondom.
S hát lelkem, az asszon végig es hallgatá a nyilatkozatot s minnyát láttam rajta, hogy erőssen gyötri a gondolat s kénlódik igen-igen a hajlandóságjával. De szóllan nem szólla semmit, csak nyelegetett igen-igen.
Perdül s fordul s eccer csak kapja magát s kisirül az ajtón s abba a szempillantásba, ahogy kisirüle, mán vissza es facsarodék esment.
Ojan veres vót a két arcája, mindt a veres cékla. S egy szempiccre ledobigálá magáról a fekete kurtit s le a fejruhát s bé azt a sifonerba.
S hát Uramisten, hajjanak csudát!
Szép csendesen elészedegeté a déli mosatlant s mosogatni kezdett! Vasárnap délután!!
Hát mán ebből es tuttam, hogy a buszuság erőssen kénozza s gyötri a besső részeit s a gondolattyát. Én biza nem állhatám meg, hogy oda ne szójjak:
– Lelkem Ráki – mondom– eriggy s menny el s vágasd le – mondom –, met a borbé bézárja a bótot, ha nem siecc s akkor mi lesz? – mondom.
No lelkem, még csak e kelle neki!
Mindha gombostőt szúrtak vóna az ákusztikájába! Úgy felszökött a mosogató mellől a szovamra! S a porcellán csuprot nagyhirtelennyibe úgy odarittyenté, hogyha a fejemet arrébb nem kapom, ... ott abba a hejbe szikrát vet vala bennem az agyvelő.
– Azétt se vágatom le – aszongya – tudd meg!!! Hejába kévánod!!
S aval síróba erede szegén, mindt egy ártatlan kicsi krokogyélus. (Mán ahogy ijenkor szokták az asszonyok. Aki tróbálta, tudhassa.)
Ha meg nem engesztelem, eisze még máji napig es csepegtetné a szemiből a méregvizeket.
Node hát legalább a kúrtérozásnak méges csak elejit vevém!
                                        *
Lássák-e, ha nem vóna mán késő a becses csalággyikba, tanólhatnának belőlle magik es! Igy kénék megódani a dívatot mindenfélibe!
Met higgyék meg lelkem, nem csúfságból mondom... fájdalmas hengérnagy betegség a divat! Essék belé a suj! Borzalmas hengérnagy betegség!
Hezza képest még a kólera es csak tüsszentő náthának számíthat.
Tiszta szentigaz, hejába kacagnak s hejába mérgelődnek.
Met a kólerába legalább megvagyon az a tisztesség, hogy azt kénozza, akire rejajő!
De a divat az asszonra jő reja s a férfijut kénozza s azt veri kőccségbe s buszuságba. S méges aszongyák, hogy a férfiju az oka.
Úgy biza lelkem! Igaz-e?

 ITT MEGTALÁLOD A SZÉKELY TÁJSZÓLÁS MAGYAR MEGFELELŐIT:

http://szekelymagyar.transindex.ro/?betu=e

 EZEKET A KÖNYVEKET AJÁNLOM MINDENKINEK!!!

A KISFIAM OTTHON GYERGYÓSZÁRHEGYEN 2016.JULI.26.:

20160727_134713.jpg

20160724_142713.jpg

KISFIAM A BÉKÁSI SZOROSNÁL 2016.JULI 26.

20160726_194624.jpg

-Rafi Lajos (a gyergyószárhegyen élő csatornás bádogos cigány gyereke)született tehetség Gyergyószárhegyen gyerek koromban sokat szavalta a saját verseit mindenhol utcán,mezőn.Személyesen én szerettem jó lelkü tehetséges zseni:

A mezőn

 

GYERGYÓI MEDENCE


HARGITAI FECSKE MADÁR-TAMÁS GÁBOR


GYER VELEM A HARGITÁRA TAMÁS GÁBOR


Ó ERDÉLY SZÉP HAZÁM TAMÁS GÁBOR


 

 Gyergyószárhegy,2007


Gyergyószárhegy


Gyergyószárhegy ( Pricske )

 

 A szülőfalum GYERGYÓSZÁRHEGY 

CÍMERE:cimer-rrrrrrrrrrrrrrrrrr.gif

www.lazarea.ro

 

Története

 

teplom--------------------------------------------mmmmm.jpg

 

Területe ősidők óta lakott. A kastélytól nyugatra bronzkortól a kora középkorig lakott település nyomait tárták fel. Története a Lázár család történetével fonódik össze. A Lázár várkastély 1450 és 1532 között több szakaszban épült. A 1631-ben bővítették, bástyákat és védőfalakat építettek hozzá és pompás reneszánsz udvarházzá építették ki. A Székelyföld egyik fontos katonai-közigazgatási központja lett. Itt töltötte gyermekévei egy részét Bethlen Gábor fejedelem.Bethlen Gábor 1580. november 15-én született a Hunyad vármegyei Marosillyén. Birtokos köznemesi család sarja, apja Bethlen Farkas, anyja Lázár Fruzsina gyergyószárhegyi székely lófő család sarja, öccse Bethlen István, későbbi fejedelem. 1658. szeptember 6-án itt győzte le a Gábor diák vezette székely csapat a betörő tatárokat és moldvaiakat. Az elesetteket a falu alatti Tatárdomb alá temették. Az eseményre 1908-ban elhelyezett emléktábla emlékeztet. 1665-ben Lázár István egy darab földet adott a ferenceseknek, ahol kápolnát építtetett nekik. 1669-ben a Csíksomlyóból idejött Kájoni János (itt temették el 1687-ben) új épületet emeltetett, amely 1707-ben és 1748-ban leégett és csak 1752-re lett kész. 1707-ben Acton császári tábornok a várkastélyt felgyújttatta, amely után csak egy ép bástyája maradt. Ezután Lázár Ferenc állíttatta helyre. 1748-ban újra leégett, de ismét helyreállították, végül 1842-ben egy tűzvészben dőlt végleg romba. 1872. május 22-én a kolostor is újra leégett, de újjáépítették. 1910-ben 4753 lakosából 4420 magyar, 155 román és 139 német volt. A trianoni békeszerződésigCsík vármegyeGyergyószentmiklósi járásához tartozott. 1992-ben Güdüc teleppel együtt 3625 magyar, 49 román és 48 cigány lakosa volt.

 Gyergyószárhegy bemutató film:

kolostor1.jpg

 ---------------.jpg

A KASTÉLY 1901:

 

bastya_1938_1.jpg

Cika együttes Gyergyószárhegy:

A Hargita alján 1989 nóta Gyergyószárhegyen:

 

gyergyoszarhegy_3.jpggyergyoszarhegy.jpggyergyoszarhegy.gifgyergyoszarhegy_2.jpggyergyoszarhegy_4.jpggyergyoszarhegy_5.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 89
Tegnapi: 327
Heti: 1 995
Havi: 5 750
Össz.: 941 829

Látogatottság növelés
  |     |     |  
Oldal: SZÉKELY ÍRÓK-GYERGYÓSZÁRHEGY(szülőfalum) TÖRTÉNETE
ERDÉLY-SZÉKELYEK-SZÉKELY ÍZEK RECEPTEK-SZÉKELY VICCEK-MAGYARORSZÁG MA - © 2008 - 2017 - ad-vesz.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Itt: veszelka imre betyár - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »